2018. október 18-án iskolánkban EGÉSZSÉGNAPOT tartottuk. Számos érdekes feladattal, játékkal találkoztak az egészségre nevelés keretein belül a gyerekek.
2018. október 16-án tartottuk házi fizika-kémia csapatversenyünket. Nagyon örültünk Nagy Sándor tanár úrral, mert csaknem a fél nyolcadik évfolyam indult ezen a megmérettetésen. Mindkét tantárgyból...
Az idén október 12-én került sor a megyei Bolyai matematika versenyre, ahol iskolánk több csapata is eredményesen szerepelt. A legjobbak meghívót kaptak az ünnepélyes díjkiosztóra Sajószentpéterre.
Az Állatok Világnapja alkalmából idén néhány tanuló bemutatta kis kedvencét az osztálytársainak. A gyerekek örömmel fogadták az állatokat, rengeteg kérdéssel halmozták el a gazdikat, akik szívesen ...
Október 3-án az állatok világnapja alkalmából iskolánk vendége volt a MÁSA három dolgozója. Horváth Rita és munkatársai rövid előadást tartottak a felelős állattartásról, s mentett kutyusokat is ho...
2018. október 3-án lehetőségünk nyílt arra, hogy ellátogassunk a nyíregyházi LEGO gyárba. Sok érdekességet tudtunk meg a gyár történetéről, a ma is kedvelt LEGO játékok megálmodójáról, Ole Kirk Chr...
Szeptember 28-án a Kutatók éjszakájára látogattunk el 12 hetedikes és nyolcadikos diákkal. Először az Avasi Gimnázium természettudományi laboratóriumát vettük célba.
Három osztállyal együtt elhatároztuk, hogy elmegyünk Varbóra és eszünk egy sütit a cukrászdában. Utunk során megannyi gyönyörű növényt, állatot láttunk.
Az 5.a és az 5.b osztály tanulói közül néhányan szeptember 20 -án diakóniai szolgálat keretében részt vettek a Vár – sétány Szolgáltatási Központ szüreti felvonulásán.
Ebben az évben is részt vettünk, az egész iskolával együtt, az évindító kiránduláson, akadályversenyen keretében. Legjobb tudásunkkal és az osztály által készített menetlevéllel karöltve indultunk ...
Szeptember második és harmadik hetében Nagy Sándor tanár úrral és a 8.a és b osztályokkal a Lévay József Református Gimnázium természettudományos laboratóriumában jártunk.
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Tim 1,7
A fenti ige vezérfonalként vitt végig minket azon az ötnapos biciklitáboro...
Az Oktatási Hivatal szervezésében 2018. május 16-án zajlott a 6. és 8. évfolyamos tanulók idegen nyelvi mérése angol nyelvből. A tanulók eredményeit a mérés napján kiosztott azonosító alapján lehet...
Osztályunk erdei iskolában volt Jósvafőn a kirándulások hetében. Én nagyon izgultam, hogy milyen lesz anyáék nélkül ez a néhány nap.
Szerda reggel busszal indultunk. Még aznap megnéztük a foltos...
Május 29-én délelőtt a Miskolci Galériába mentünk a Hangszert a kézbe interaktív kiállításra.
A programsorozat egy országjáró hangszerkiállítás, hangszersimogató és könnyű- zenei, népzenei...