2026. április 29 -én zajlott iskolánkban a KDP által meghirdetett, már szokásosnak mondható papírgyűjtés tavaszi „fordulója”, mely pedagógiai szempontból is hasznos, hiszen a környezettudatosságra nevelés egyik eszköze.
Az iskolai környezetvédelmi oktatás, a szervezett papírgyűjtés tudatosítja a gyerekekben, hogy a hulladék nagy része - mint nyersanyag - ÉRTÉK. Tudják, hogyha összegyűjtik a papírt, újrahasznosítják, kevesebb fát kell kivágni, tisztább lesz a levegő. Egy nap alatt az iskolában két konténert sikerült megtölteni újságpapírral, magazinokkal, szórólapokkal, könyvekkel, irodai papírokkal valamint kartonokkal. A kisebb mennyiségű hulladékot az iskolában vettük át, a nagyobb, 500 kg feletti tételeket a Tisza – Bérc Kft. a telephelyén fogadta. Szeretnénk köszönetet mondani a gyűjtésben részt vevő gyerekeknek, a lebonyolításban segédkező szülőknek, a tantestület tagjainak, az iskola technikai dolgozóinak, akik nélkül ez a program nem lett volna ilyen eredményes.