A tanteremben izgatott morajlás töltötte be a levegőt, amikor belépett, kezében néhány papírlappal, amelyre egy mese sorait jegyezte le, amit ő maga írt. Elmondta, hogy mindig is szeretett meséket kitalálni, főleg az unokáinak, és most egyet hozott ajándékba a gyerekeknek. Rövid beszélgetéssel hangolta rá a kicsiket történetre. A meséje egy bátor kisharangról szólt, aki szerette volna a saját hangját hallatni. Ahogy Gabimama mesélni kezdett, a gyerekek szemei kikerekedtek, és a tanterem elcsendesedett. Hangja meleg, nyugtató volt, mintha maga is a mesevilágból érkezett volna. A történetben sok varázslatos állat, s egy beszélő nagyharang is szerepelt, akik hol akadályozták, hol segítették a kisharangot az útján.

A mese végén a gyerekek tapssal köszönték meg az élményt. Többen is kérdezték Gabimamát, hogy hogyan születnek a meséi, és hogy lesz-e folytatása a történetnek. Ő mosolyogva válaszolt, hogy a legjobb mesék a szívből jönnek, és talán a gyerekek is megírhatják majd a sajátjukat. Dorka büszkén nézett a nagymamájára, aki most igazi mesemondóként ragyogott. Megköszöntem Gabimamának, hogy időt szánt az osztályra, és ezzel szebbé tette a napunkat. A gyerekek közül néhányan még délután is a kisharang kalandjáról beszélgettek, s többen elhatározták, hogy otthon ők is mesét fognak írni. Ez a nap sokáig emlékezetes marad az 1. b osztály számára — egy nap, amikor a mesék életre keltek a tanteremben.

Balla Anikó, tanító