Osztályközösségünk 4.éve kezdi az új tanévet a Honfoglalás parki játszótéren, ahol szülők- diákok- pedagógusok közösen oszthatják meg nyári élményeiket egy kötetlen beszélgetés keretében.
Szeptember 2-án délután a 4.a a Honfi park játszóterén találkozott, hogy gyerekek-szülők megoszthassák egymással a nyári szünet örömeit és megbeszélhessük az évkezdéssel kapcsolatos felmerülő kérdéseket. Már a szervezésnél látszódott, hogy a családok igénylik ezt a programot, mert sokan jeleztek vissza, hogy örömmel jönnek. Az osztályból alig hiányzott valaki, így a játszóteret kinőve a focipályát is birtokba vettük. Amíg a gyerekek játszottak, fociztak, fogócskáztak, addig a felnőttek körbeállva kis- vagy nagyobb csoportokban beszélgettek.
Nagyon örülünk az ilyen lehetőségnek, hiszen egyébként olyan keveset találkozunk.
Szeretnénk az évben több ehhez hasonló programot szervezni, hogy kiélvezzünk minden pillanatot az utolsó együtt töltött tanévben.
Takács Ildikó, tanító