Úgy emlékszem, mikor kisebb voltam, vágytam a nagyobb testvérem figyelmére, arra, hogy játsszon velem. Erre azonban ritkán volt lehetőség, mert vagy ciki voltam neki, vagy egyszerűen nem ért rá, hogy együtt legyünk. Biztos vagyok benne, hogy ez az óhaj a mai gyerekekben is megvan.
Ezt onnan tudom, hogy a mai testnevelésóra végén szinte az összes kisdiákom arról áradozott, hogy ez volt a legjobb tesióra, amin eddig részt vettek.
Mentort kaptunk ezen a csütörtökön testnevelésórán: a 8. b osztályosok jöttek segíteni a 2.a- soknak a mozgásban. Az órát azzal kezdtük, hogy a nagyok párt választottak maguknak a másodikosok közül, majd egész idő alatt velük együtt, őket segítve végezték a feladatokat. Jó volt látni azt a gondoskodást és figyelmet, amivel a nagy tinik körülvették a kis alsósokat. Türelemmel várták, amíg a lassúbb kisdiákok végigugráltak a padon, segítettek cipőt kötni nekik, és ha a szemem nem csalt a gyorsasági játékban gyakran hagyták, hogy a kisebbek vegyék el hamarabb a labdát előlük.
Öröm volt látni kedves törődésüket, amiben a kicsiket részesítették. Az aprónépek pedig hálából fegyelmezettek voltak, és talán soha ilyen csendben nem végezték a feladatokat, mint most.:)
Köszönjük a csodás élményt a felsős testnevelőknek!
Takács Ildikó, tanító