Június 19–23. között valósítottuk meg iskolánk Kézműves Alkotótáborát, amelyen 9 miskolci és 8 a Rozsnyói Református Alapiskolából érkezett diák vett részt egy kísérő pedagógussal.
A tábor öt napja alatt a gyerekek számos alkotótechnikával ismerkedhettek meg: nemezeltek, tarsolylemezt készítettek, rétegfestéssel, kollázs- és képkiegészítő technikákkal dolgoztak, gyöngyöt szőttek, valamint a cianotípia különleges világába is betekintést nyertek. A kézműves foglalkozások mellett közös élményekben sem volt hiány: részt vettünk az Avasi Református Templom vasárnapi istentiszteletén, megtekintettük a templomot, városnézésen jártunk, kirándultunk Lillafüredre a kisvasúttal, és egy vidám közös programon is részt vettünk a hittantábor lakóival.
A hét során nemcsak szebbnél szebb alkotások születtek, hanem új barátságok is kötődtek. Köszönjük minden résztvevőnek és segítőnek, hogy hozzájárultak ehhez a tartalmas, élményekben gazdag táborhoz!
Nagyné Szentpétery Angéla
vizuális kultúra tanár