A 2.a osztály Abaújvárra ment vonattal egy szép nyár eleji napon. Néhányan most utaztak először „igazi, nagy vonaton” így nagyon élveztük a felszállást, elhelyezkedést és a kabinos ülőhelyeinket.
Közel 1 órás úttal értük el Hidasnémetit, ahonnan falubusszal jutottunk el a hangulatos szlovák határszéli falucskába. A Tóth lelkészházaspár szeretettel fogadott minket, s rögtön egy csapatjátékra invitáltak bennünket. Puzzle kirakása volt a feladatunk, mely puzzle darabjait az abaújvári udvaron, kertben kellett megtalálnunk. Erika néni és Viktória néni is velünk játszottak.
Később jöttek a népi játékok, fociztunk, hintáztunk, ugráltunk a trambulinokban.
Elidőztünk a kisboltban, válogattunk a lekvárok, dobozkák, könyvjelzők és hűtőmágnesek között.
Néhányan segítettek a tészta dagasztásában, majd elfogyasztottuk a sonkás-kukoricás pizzánkat. Jégkrémet is fogyasztottunk, majd papírhajót hajtogattunk. Indultunk a kis patakhoz, kicsit vizeskedtünk, tocsogtunk a patak hűs vizében mikor megdördült az ég… s jól eláztunk volna… ha nem jön értünk a 2 falubusz… megmentették kis csapatunkat.
Míg megszáradtunk jót Bingóztunk. Kár, hogy ilyen hamar véget ért ez a csodás nap! Szívesen maradtunk volna még!
Jófalvi Viktória Anna tanító