Ezután elindultunk a Majális park felé. Amikor odaértünk, öt percre megálltunk pihenni, uzsonnázni és akinek szükséges volt fel is tölthette a kulacsát az ivókútnál. Ezután újult erővel vágtunk neki az előttünk álló útnak. Miközben haladtunk az úticélunk felé, távolról láttuk a vadasparkot és elsétáltunk egy fagylaltozó mellett. Sokáig mentünk az erdőben, ami egyszer csak véget ért és egy csodaszép rétet pillantottunk meg. A fű néhány helyen térdig ért, a madarak csiripeltek, több helyen kisebb erdők és facsoportok jelentek meg. Megérkeztünk az Ortás-tetőre. Sokan leterítették a plédüket, vagy a nagy hőségben fölöslegesnek ítélt pulcsikat. A fiúk többsége lerakta hátizsákját és már rohant is vissza az erdőbe megkeresni az építendő bunker helyét. Akik a réten maradtak felfedező útra indultak a környéken, vagy leültek, lefeküdtek a pokrócokra kipihenni az út fáradalmait. Miután mindenki kedve szerint körülnézett, evett, ivott, pihent, bunkert épített, elkértük az osztályfőnökünktől a számháborús kártyákat, beálltunk két csapatba és elrejtettük a két zászlót, ami a mi esetünkben két baseball-sapka volt. Kezdődhetett a játék. Első körben a mi csapatunk győzött. Nagyjából 5 kör után unták meg a többiek. Azt a kis időt ami még indulás előtt maradt, én bóklászással és pihenéssel töltöttem. A visszafelé vezető úton megálltunk fagylaltozni és még egy érdekes fordulat volt: a jégkrém után úgy volt megbeszélve, hogy busszal megyünk az iskoláig. Ám a buszmegállóban lévő menetrend nem volt aktuális, így sétálnunk kellett egészen Felső-Majláthig. Ott végre jó menetrend volt kiírva, de azzal nem számoltunk, hogy az osztály négyötöde valamilyen csoda folytán még bírta erővel és sétálni akart tovább. Megszületett a döntés: aki sétálni akart az Éva nénivel ment, aki pedig busszal szeretett volna utazni Vera néninél sorakozott. Én és még öt ember tartottunk csak az osztályfőnökkel. Amikor megjött a jármű felszálltunk, és kerestünk magunknak helyt. A következő megállóban egy csoport is felszállt. Valamiért olyan ismerős volt az arcuk. Ismerős volt, hiszen ez volt az osztályunk másik fele. Amikor sikerült nekik is helyet találni elmondták, hogy épp egy megálló mellett sétáltak amikor a busz bekanyarodott. Úgy döntöttek mégis felszállnak, és láss csodát pont azon a buszon ültünk mi is. Így hát a maradék utat együtt tettük meg. Az iskolánál leszálltunk, ahol már vártak ránk a szülők.

Fejes Kincső Eszter