A Himnusz közös eléneklése megteremtette a tisztelgés légkörét. Kicsik és nagyok áhítattal figyelték a korhű ruhákba öltözött szereplők minden megmozdulását. Azzal, hogy a főszereplő kisfiú, nagypapája ajándékba kapott naplóját olvashatta, s így átélhette a történelmi kor hangulatát, mindenkit arra indított, hogy mi is beszélgessünk azokkal a forradalom korát megélt szeretteinkkel, ismerőseinkkel, akik hitelesen tudják velünk megosztani dokumentumszerű élményeiket. Hiszen volt idő, amikor el akarták tusolni a valóságot, meglopva hőseink, példaképeink dicsőségét, akik életüket is feláldozták azért, hogy mi ma szabadon és békében élhessünk.

A hetedik osztályosok hiteles játéka, a színpad kort idéző díszletei, a megrendítő hanghatások a történet részévé avatta a nézőket. Érezhettük annak feszültségét, ahogy a reménytelenségből remény, a rabságból szabadság, a félelemből békesség születhetett volna. Könnybe lábadt szemmel élhettük át azt a korszakot, amikor nem volt választásuk a magyaroknak, csak megtörni végül a zsarnokság kegyetlensége alatt, meghalni, menekülni vagy vállalni a bebörtönzést.

A műsor záróakkordjaként néhány tanuló mécsessel a kezében tisztelgett a szabadságért halt hősök emléke előtt. Mindannyiunk szívében a megrendülés, a meghatottság és a hála érzései gyújtottak lángot, s képzeletben mind főhajtással álltunk meg a lyukas lobogó előtt, hálaimával adózva szabadságunkért.

Dr. Fodor Bertalanné tanító