Novemberben két hét intenzív úszásoktatáson vett részt a 2.a osztály a Diósgyőri Tanuszodában.
A gyerekek három csoportba voltak beosztva a vízben való bátorságuk és jártasságuk szerint, így mindenki szinte egyéni ütemben tudott fejlődni.
A gyerekek nagyon élvezték az órákat, gyorsan öltöztek, fegyelmezetten viselkedtek a foglalkozásokon. A mély vízbe való ugrálás volt a legizgalmasabb, és persze a tanulás utáni játék és csúszdázás tetszett nekik a legjobban.
A második héten a szülők is megnézhették csemetéiket a vízben a nyílt órán, majd a rá következő napon az oktatók átadták a jól megérdemelt diplomákat és okleveleket a gyerekeknek.
Végtelenül büszke voltam, amikor az úszásoktatók őszinte meglepetéssel mondták, hogy ennyi diplomát a úszásoktatáson a 2. évben nem szoktak átadni.
Köszönjük a Mariann néninek, Csaba bácsinak és Éva néninek a két hetes munkát .
Takács Ildikó, tanító néni
Hozzászólások