2017.02.02. Egy kis természettudomány

Év elején és most januárban újra lehetőségünk volt a 7-8. évfolyammal a Lévay laboratóriumában kísérletezni. Minden osztály 4x60 perces lehetőséget kapott. Tanulóinkhoz közelebb kerülnek ilyenkor ezekhez a kicsit nehezebben érthető tantárgyakhoz. Élvezik a fehér köpeny viselését, és azt, hogy saját maga tapasztalhatja meg és bizonyíthatja a fizika és a kémia törvényeit.

A vállalkozó és jobb képességű tanulóink indultak a gimnázium által szervezett országos Csorba György Természettudományos Versenyen is. Ez három nagyon nehéz levelezős fordulóból áll, ami kutatómunkát is igényel. A legjobbakat hívják be január végén egy döntőre, melyre ebben az évben 2017. január 27-én került sor.

Itt Gaál Gergő 8.c matematikából 1. (felkészítő: Haranginé Nagy Ágnes), Papszász Péter 8.b biológiából 3., Szekeres Adrienn 8.a biológiából 5. (felkészítő: Nagy Sándor) és Gergely Petra 8.c osztályos tanuló fizikából 6. helyezést ért el (felkészítő: Tóth Zoltánné). Mindnyájan szép oklevelet és értékes könyvet vehettek át.

Néhány érdeklődő tanulóval és Nagy Sándor kollégámmal részt vettünk 2017. február 2-án a Miskolci Egyetem fizika tanszékének szervezésében Dr. Vasúth Mátyás a Wigner Fizikai Kutatóközpont főmunkatársa előadásán, melynek címe:  Az elmúlt év tudományos szenzációja: a gravitációs hullámok felfedezése. Nagyon érdekes volt Einstein elméletének a gyakorlati bizonyítását látni.

Az előadás ezen a linken megtalálható: http://www.uni-miskolc.hu/~www_fiz/tanszek/esemenyek/index.html

Tóth Zoltánné fizika tanár

Hozzászólások