2015.12.07. Karácsonyi készülődés a 6.b osztályban

December elején az osztály elhatározta, hogy közösen készülünk a vásárra. Készítettünk tobozból díszeket filccel; kis hóembereket; pirográffal égettünk fába, melyből hűtőmágnes lett; dugóból angyalkákat alkottunk. Készítettünk forró csokit és teát is, melyet az osztály tanulói árusítottak.

Közösen a csapat feldíszítette a termet, a kis karácsonyfánkat. Kihúztuk egymás nevét, és mindenki nagy izgalommal készítette ajándékát.

Az utolsó napon mindenki egy kis versikével készült, és ki kellett találni ennek alapján, hogy ki a tulajdonosa a csomagnak. Ebbe pótosztályfőnökünket Orbánné Baksy Zsuzsannát is bevontuk. Jókat nevettünk közben.

Istentisztelet után elfogyasztottuk a finom ételeket – pizza, szendvics, sütemények. Majd egy kis műsorral kedveskedtünk a szinte teljes létszámban jelenlévő szüleinknek, és tanárainknak, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Tanulóink felidézték a Jézusról szóló próféciákat, néhányan verset mondtak, mások zenéltek, és közösen énekeltünk karácsonyi dalokat.

Tóth Zoltánné, osztályfőnök

Hozzászólások